Történetünk alig húsz éve kezdődik, amikor néhányan elhatározták: létrehoznak egy olyan rendszert amelyen keresztül azonnali információáramlást tesznek lehetővé az egész Földön. A Világháló - mert így nevezték el - nagy sikert aratott, csodájára jártak, azaz csak ültek az emberek, hiszen járni ezután már nem kellett az információ után.
A kereskedők, iparosok és vállalkozók hamar ráébredtek ennek az új rendszernek a gazdasági hasznára, és ún. honlapokat kezdtek el készíteni, hogy távoli népek számára is bemutassák mit kínálnak ...
... Egy idő után mindenki számára természetes lett a bőség - a weboldalak bősége, - kényelmes rendszerekben, a keresőkben válogathat közülük bárki.
De megtörtént az, amit senki sem sejtett. Megfordult a kocka.
Eddig az Internet diktálta a feltételeket a kínált lehetőségein keresztül, és az emberek azt kapták, ami oda felkerült. Ma már a látogatók azok, akik a feltételeket diktálják, az ő kegyeikért verseng mindenki.
Az ártatlan „játéktérből” hatalmas pénzösszegeket megmozgató piaci küzdőtér lett, ahol az marad fenn, aki képes az emberek folyamatosan változó keresési szokásainak megfelelve, az Internet látogatók figyelmének fókuszában, a szemük előtt maradni...„
Valószínűleg nem létezik olyan vállalkozó, aki miután elkészült a honlapja arra törekszik, hogy minél kevesebben találják meg. Egy cégvezető vagy honlaptulajdonos sem kívánja ezt magának.
Mégis, tegye szívére a kezét, érezte már úgy, hogy honlapja egyáltalán nem segíti cégének sikerét, mert szinte senki nem találja meg azon keresztül? Ön is abban a helyzetben van, hogy elkészült a weboldala talán már hónapok vagy évek óta, de azon kívül, hogy rajta van az Interneten, nem hajt hasznot, vagy csak minimálisat?
Nincs ezzel a problémával egyedül, és ne okolja magát ezért. Jó irányba halad azzal, hogy a kereső optimalizálás felől érdeklődik, mert ez a megoldás ebben a helyzetben. A kereső optimalizálás segítségével honlapja a forgalmas kereső, a Google első oldalára kerül, ahol pont a témában érdeklődők szeme elé kerül. Hát nem lenne nagyszerű a potenciális megrendelői szeme előtt lenni éjjel-nappal?
Veszély, ami megöli az üzletét
Van azonban egy veszély, ami romba döntheti minden erre irányuló reményét. Még az előtt veszíti el a forgalomnövekedést, hogy az öné lehetett volna. Ez az emberek 60-70 százalékánál jelentős probléma, ezért nem kizárt, hogy önt is érinti.
Ráadásul a dolog ártatlannak néz ki, sokak számára észrevehetetlen. Az ember azt mondja magának „Igen, ez fontos dolog a cégem életben maradása / fellendülése érdekében, meg fogom lépni.” Azután eltelik egy nap, egy hét, egy hónap, és még mindig nem történt az ügyben előrelépés.
A halogatás az, ami megöli az üzletek nagy részét, és megfosztja az embereket attól, hogy elérjék amit akarnak. Ön is dönthet úgy, hogy még vár egy kicsit. Még „alaposabban meggondolja, amihez idő kell, sok idő”. Azután felkapja a fejét arra, hogy a konkurenciának valamiért jobban megy az utóbbi időben. Mióta a Google első oldalára került, valahogy nagyobb a forgalma. És máris hátrányba került, amit nehezebb lesz lefaragnia, mintha időben nekiállt volna az optimalizálásnak önmaga vagy egy szakértő cég által. Az a haszon pedig, amit az elvesztegetett idő alatt szerezhetett volna meg – nos, az már múlt idő lesz ekkor.
Ezért tehát ne halogasson, hozza meg a döntést, hogy minél előbb a Google kereső első oldalára, a látogatók szeme elé kerüljön a honlapja, akik épp azt keresik, amit ön kínál!
Nem szabad kihagyni azonban egy másik fontos szempontot sem, amit a későbbiekben még megnézünk, nevezetesen, miért nem elég az, amikor azt mondják: „Ott lesz a honlap az első Google oldalon.”
Várjunk csak! Hiszen néhány sorral feljebb pont arról volt szó, hogy ez a cél! Ez miért nem elég? A válasz egyszerű, meg fogja látni.
Ha elolvasta legfelül az Internet diktátorairól szóló kis történetet akkor tudja,hogy aki igazán diktál, az az Érdeklődő. Az ő kegyeiért versengenek honlapjaikkal a cégek a nagyobb forgalom reményében.
Két típusú honlaptulajdonos létezik azonban. Az egyik, aki ezzel tisztában van, és eszerint cselekszik: őket hívjuk sikereseknek. A másik típus vagy tisztában van ezzel, de nem tesz az ügyben semmit, vagy nem is tud a dologról. Őket nem hívják sehogy, se az érdeklődők, se a megrendelők – nem is tudnak róluk.
Ön nagy valószínűséggel az első csoportba tartozik, hiszen olvassa ezeket a sorokat, és afelé tart, hogy az optimalizálás segítségével honlapja minden potenciális érdeklődő számára elérhető helyre, a Google első oldalára kerüljön.
Van egy jó hírünk!
Nyilván tudja azt, hogy a hirdetést, megjelenést megspórolni üzleti öngyilkosság lenne egy vállalkozásban, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan teszi, milyen hatékonyan szólítja meg az érdeklődőket, milyen arányban jönnek valódi ügyfelek a kifizetett megjelenések, hirdetések után.
A kereső optimalizálás segítségével megtakarítja azt a költséget, amit feleslegesen azokra fordítana, akik nem lehetséges ügyfelek, hiszen így azok elé kerül honlapja, akik célzottan a témában keresnek. Nincs üresjárat, megtérül a költség.
Igen, erről beszéltünk kicsivel korábban. Fontos hangsúlyt fektetni erre, és ha belegondol biztosan egyetért: ha fél év vagy egy év múlva már más kifejezéseket részesít előnyben a témában érdeklődők többsége, akkor miért még mindig csak az eredeti keresőszavakra legyen fent a honlapja az első Google oldalon? Nem lenne jobb ezt valahogy lekövetni, és azokra is felkerülni? Dehogynem, ezért is fektetünk rá nagy hangsúlyt amikor optimalizáljuk ügyfeleink honlapját.
Sok esetben nem elegendő 3-4 fix kulcsszóra optimalizálni egy honlapot (vagy akár ennél többre, a hangsúly a fixen van), mert az interneten keresgélők kulcsszóhasználati szokásai változnak az idő során, amit statisztikák figyelemmel kísérésével nyomon lehet követni.
Ezért ha fix kulcsszavakra van optimalizálva egy weboldal, és ez nem is változik az idő során, akkor a látogatók egy részét, akik időközben más kulcsszavakkal keresnek az adott témában, kizárjuk abból, hogy a honlap ügyfelévé váljanak - egész egyszerűen nem fogják megtalálni a weboldalt.
Hogy áthidaljuk ezt a problémát, dinamikus kulcsszó követést kínálunk kereső optimalizálási szolgáltatásunk során.
Rendszeres kulcsszó felülvizsgálattal mindig azokra a kulcsszavakra erősítünk rá és hozzuk vele első oldalra a honlapot, amelyeket a látogatók ténylegesen használnak. Így a honlap mindig megtalálható lesz azokra a kulcsszavakra, amit a látogatók többsége használ!
Innen már tényleg csak az a kérdés, győzi-e majd a látogatók rohamát?
Kockázatmentes megoldást ajánlunk hogy megtapasztalja, mennyivel több potenciális ügyfelet vonz be honlapja, hogyha a keresők első oldalára kerül szakterületének kulcsszavaira.
Pénz visszafizetési garanciát vállalunk, tehát ha a kereső optimalizálás után az önhonlapja nem kerül a Google kereső első oldalára, visszafizetjük Önnek a befizetett összeget.
Ne halogassa a döntést. Ahhoz, hogy a látogatók szeme elé kerüljön weboldala, a kereső optimalizálás a stabil eredményt hozó megoldás. Ezzel a szolgáltatásunkkal elérjük, hogy az érdeklődők szeme elé kerüljön végre honlapja, és megnövekedjen honlapja forgalma. Mit gondol, tud ez önnek profitot hozni?
Ha konkrét kérdése van,
itt vannak a megoldások
A honlapok és optimalizálás szempontjából vett „előéletük” eltérő, talán önt is foglalkoztatja az alábbi kérdések egyike. Nézze végig a címszavakat, talán már régóta keresett válaszokhoz jut.
Sokak dilemmája, hogy kereső optimalizálással vagy Google Adwords hirdetéssel tartsák honlapjukat az első oldalon... Érdekel a folytatás >>
Az Adwords (kattintás alapú hirdetés) mellett szól az, hogy azonnal felkerül a honlap hirdetése a Google első oldalára, amint befizeti valaki az erre szánt összeget a Google-nek.
Folyamatos karbantartást igényel, hiszen a hirdetés minősége szabja meg többek között, hova helyezi a Google a honlap linkjét, ha pedig a napi keretösszeg elfogy, aznap már nem jelenik meg a hirdetés a beállított kulcsszavakra.
Ha egy gyors kalkulációt végzünk kiderül, hogy 1.000 Ft alatti összegre nem érdemes beállítani a napi keretösszeget, különben nagyon gyorsan lemerül alig néhány kattintásra.
Ez havi szinten már 30.000 Ft, és az esetek többségében még így sem volt a hirdetés egész nap az első oldalon!
Pontosan emiatt fordul az emberek többsége a kereső optimalizáláshoz, mert ennek eredményeként folyamatosan az első oldalon lesz a honlap akárhányan kattintanak is rá. A fizetés is fix összeg ezért előre kalkulálható, ráadásul biztos eredményt nyújt.
A sikertelen kísérletek nem jelentik azt, hogy a módszer nem működik...
Érdekel a folytatás >>
...csak meg kell találni a megfelelő partnert. Nálunk pénz visszafizetéses garancia biztosítja azt, hogy ne kockáztassa újra pénzét. Amennyiben sikertelen az optimalizálás, 100%-ban visszafizetjük a díját.
A több menüvel rendelkező honlapok, webáruházak, portálok esetén nem elegendő néhány kulcsszó ahhoz, hogy lefedje az ön kínálatát. Olyan megoldást kínálunk, ahol... Érdekel a folytatás >>
...a beoptimalizált kulcsszószámnak csak a honlap saját maga szab korlátot. Menüpontonként határozzuk meg a kulcsszavakat vagy kulcsszó csoportokat, amivel kihozzuk a maximumot honlapjából!
Aki erre nyitott, sokat tehet honlapja jó pozíciójáért, de való igaz, hogy...
Érdekel a folytatás >>
...bizonyos szakmai ismeretek hiányában vagy a megvalósítási idő hiányában érdemes szakember segítségét kérni ahhoz, hogy az első oldalon tartósan fent legyen a honlap.
Vannak olyan optimalizálási trükkök, amelyeket a Google tilt. Ha valaki mégis használja ezeket... Érdekel a folytatás >>
...akkor azt kockáztatja, hogy a Google kitiltja a rendszeréből és nemhogy valahol hátul, de sehol sem lesz megtalálható a keresőben. Éppen ezért csak megengedett optimalizálási eszközöket használunk. Nincs veszve a remény azok számára sem, akiket a Google kitiltott. Speciális eljárással el lehet érni, hogy újra bevegye a honlapot.
Több flash honlappal dolgoztunk már és értük el a kitűzött célt...
Érdekel a folytatás >>
Tény, hogy más, több munka szükséges, mint a hagyományos honlapoknál, de tudjuk rá a megoldást.
Nézzük meg, mennyibe kerül az,
hogy honlapja beálljon végre
a profitot termelő eszközeinek sorába?
Először nézzük meg, mennyit ér!
Ha önnek kellene az optimalizálással foglalkoznia, először el kellene sajátítania a szakterülethez tartozó ismereteket, plusz némi webszerkesztői ismeret is szükséges lesz hozzá, hogy honlapját szerkeszteni tudja.
Azt ön tudja, mennyit ér az ideje óránként, de az bizonyos, hogy ha nincs ebben gyakorlata, az első hetekben napi 3-4 órát, később napi 1-2 órát kellene szánnia arra, hogy eredményeket érjen el. A ráfordított idő sok mindentől függ a kulcsszóverseny erősségétől a honlap felépítéséig.
Ami még elgondolkodtató, hogy az optimalizálási tevékenységet rendszeresen csinálnia kell, a folyamatos és egyre erősödő verseny nem teszi lehetővé a pihenést. Nos, cégvezetőként ennyi időt szentelni saját értékes idejéből nagy elszántságot igényel, és persze plusz munkaórákat, amikor a saját feladataival foglalkozik.
Ha munkatársának adja ki a tevékenységet, ugyanennyi idő és energia ráfordítással kell számolnia, amit neki munkabérként fizet ki.
Ha Google Adwords hirdetéssel oldaná meg inkább az internetes megjelenést, számoljon azzal, hogy havonta legalább 40.000 – 50.000 Ft kiadása lesz ezáltal (nem ritka a havi 100.000 Ft feletti hirdetési díj), ha tényleges látogatószám növekedést akar elérni. Ha kicsit is ismeri ezt a hirdetési formát, tudja, hogy a napi költségkeretet 1.000 Ft alatt nem érdemes megszabni, mert ez alatt néhány kattintás után elfogy az összeg, és hirdetése nem jelenik meg a Google szponzorált linkjei között. Másik kérdés, hogy a keresők többsége nem a fizetett hirdetéseket nézi, hanem a normál találati listában keres.
Ha pedig úgy dönt, mégsem optimalizálja honlapját, azzal a haszonkieséssel kell számolnia, ami az internetes piacról érkezhetne a forgalmas keresők segítségével. Miért fosztaná meg magát a haszon nagy részétől, amikor egyszerűen felkerülhet az élvonalba?
Nézzük a konkrét megoldás csomagokat

Kinek hoz profitot ez a csomag?
Ha tökéletesen tisztában van azzal, hogy honlapja az ön vállalkozásának névjegykártyája az Interneten, ami alapján kialakul egy meghatározó kép a látogatóban, és eldől, bizalmat szavaz-e az ön cégének, akkor ennek megfelelően a weboldalán bemutatott tevékenységi köreit valószínűleg nem intézte el néhány, egy-két soros szöveget tartalmazó menüponttal.
Színvonalas és tartalomban gazdag honlapjával mutatja be az érdeklődőknek, hogy ön a szakma élvonalába tartozik – és már csak egy fontos lépést kell megtennie: a Magyarországon legforgalmasabb kereső, a Google első oldalára kell feljutnia, hogy az internetes piacot is lefölözze.
Önnek kínáljuk ezt a csomagot, ahol annyi aloldalt dolgozunk meg honlapon belül, hogy az erős kulcsszóversenyben, több témakörére is fel tudjuk vértezni weboldalát, azaz optimalizálási munkánkkal felhozzuk a Google első oldalára.
A PIACVEZETŐ Csomag tartalma havonta nettó 55.000 Ft-ba kerül.
Ezért az első Google oldalra hozzuk, és ott is tartjuk weboldalát. Ez aloldalanként nettó 92 Ft-ot jelent naponta. A legkedvezőbb megoldás, hogy az erős kulcsszó-
verseny ellenére honlapja a lehető legszélesebb témakörben ismert legyen az Interneten erre keresők körében. Ne halogassa, töltse ki űrlapunkat, visszahívjuk.

Kinek hoz profitot ez a csomag?
Amennyiben azt tapasztalja, hogy a konkurenciái az erős verseny ellenére ott vannak a Google első oldalán, és mostantól ön is szeretne részesedni az internetes piacból különböző tevékenységeiben, nem elegendő néhány oldalas weblappal „csatarendbe” állnia.
Az erős kulcsszóverseny azt igényli, hogy honlapja több menüpontban foglalkozzon azzal amit ön kínál – a honlapon belüli több aloldal azt teszi lehetővé, hogy mélyebben optimalizálhassuk a honlapot, felvéve a versenyt a már az első oldalon lévő konkurenciájával.
Az ÉLRETÖRŐ Csomag tartalma havonta nettó 45.000 Ft-ba kerül.
Ezért az első Google oldalra hozzuk, és ott is tartjuk weboldalát. Ez aloldalanként nettó 100 Ft-ot jelent naponta. Ne engedje, hogy konkurenciája megelőzze önt, most nagyon egyszerű – töltse ki űrlapunkat, visszahívjuk.

Kinek hoz profitot ez a csomag?
Ma már egyre több vállalkozás felismeri azt, hogy az Interneten hatékonyan megjelenni szinte létkérdés. Egyre többen hirdetnek, egyre többen akarnak jelen lenni a forgalmas keresők első oldalán, hogy a látogatók az ő honlapjuk linkjére kattintsanak. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyre nagyobb a verseny, amiben a vállalkozásoknak meg kell küzdeni az első pozíciókért.
Ha ön is ilyen szakmai körben mozog, ahol a konkurencia már felismerte az optimalizálás nyújtotta előnyöket ezért nagyobb a verseny, akkor megoldást jelent Vállalkozó Csomagunk. Lépjen előbb, mint a konkurenciája!
A VÁLLALKOZÓ Csomag tartalma havonta nettó 35.000 Ft-ba kerül.
Ezért az első Google oldalra hozzuk, és ott is tartjuk weboldalát.
Ez aloldalanként nettó 117 Ft-ot jelent naponta. Ne hagyja, hogy a növekvő verseny kiszorítsa az internetes piacról. Töltse ki űrlapunkat, visszahívjuk.

Kinek hoz profitot ez a csomag?
Ha önnek induló vállalkozása van, vagy esetleg már régóta a szakma része, de az internetes megjelenéssel, az internetes piacból való részesedéssel még csak most ismerkedik, akkor jó megoldást jelenthet a Felfedező Csomagunk.
Meg fogja látni, milyen jelentős javulást hoz honlapja forgalmában az, ha a Magyarországon leglátogatottabb internetes kereső, a Google első oldalára felkerül a honlapja bizonyos kulcsszavakra.
Az Internetet ma már nem lehet megkerülni. Aki mégis így tesz, annak tudomásul kell vennie, hogy egy erős ütemben fejlődő, hatalmas piacról marad le, aminek vállalkozása látja kárát. Az újságokban, katalógusokban történő hirdetés hatékonysága messze elmarad az Interneten történő megjelenés hatékonyságától – a Google első oldalán történő megjelenéssel célzottan azok szeme elé kerül, akik azt keresik, amit ön kínál. Tud ennél hatékonyabb hirdetési módszerről?
A FELFEDEZŐ Csomag tartalma havonta nettó 24.000 Ft-ba kerül.
Ezért az első Google oldalra hozzuk, és ott is tartjuk weboldalát. Ez aloldalanként nettó 160 Ft-ot jelent naponta. Ön szerint megérdemli a cége, hogy az első oldalra kerüljön a keresőben, és a célközönsége ott könnyen megtalálja?
Töltse ki űrlapunkat, visszahívjuk.
Ha szeretné pontosítani, melyik csomag a legalkalmasabb az ön honlapjának optimalizálására, ha igényli szolgáltatásunkat, vagy a honlapunkon megadott információkon kívül kérdése van, visszahívjuk.
További információt szeretnék:
Dipl.Ing.Rézmány Attila
ügyvezető
www.presszokavefozo.hu
Kovács Éva
www.farmgep-csavarhaz.hu
Wagner Krisztina
www.wagnermerleg.hu
Fehér István
cégvezető
www.feherkaputechnika.hu